Bolondjai

Jókai Mór

„Az unoka tanítja nagyapját beszélni… Távol kocsizörgés hallik. A kis ember felugrik a fûbõl: »Apa jön, siessünk!« S kezét nyújtja az öregnek, mintha az õ erõs inai segítenék azt fölállni helyébõl, s aztán vezeti magával és oktatja gondosan: ,»Vigyá

Távol kocsizörgés hallik. A kis ember felugrik a fűből: Apa jön, siessünk! S kezét nyújtja az öregnek, mintha az ő erős inai segítenék azt fölállni helyéből, s aztán vezeti magával és oktatja gondosan: Vigyázz, el ne essél; itt egy nagy kő van, kikerüld!

Jókai Mór

Távol kocsizörgés hallik. A kis ember felugrik a fűből: Apa jön, siessünk! S kezét nyújtja az öregnek, mintha az ő erős inai segítenék azt fölállni helyéből, s aztán vezeti magával és oktatja gondosan: Vigyázz, el ne essél itt egy nagy kő van, kikerüld! A nagy ember szót is fogad szépen, s kikerüli a nagy követ. Az unoka tanítja nagyapját járni. A kertből a verandába három lépcső visz föl. Azon felmenni még csak a nagy tudomány. A kis ember előrelép, s aztán a nagy embert úgy oktatja: Itt vigyáz

"Egy kevésbé ismert klubot akarok bemutatni – írja Jókai a regény előszavában. – A klubnak az a neve, hogy: »a szerelem bolondjai«. Tagjai csak azok lehetnek, ki be tudják bizonyítani, hogy szerelmi indokokból valami hallatlan bolondságot tudtak elkövetni

A Schmerling provizórium s a kiegyezés utáni idők jelennek meg, amikor tilos a régi hősi kor megidézése. Jókai mégis megteszi.

"A versbeszéd vonzó fogalom, hiszen ez lenne szép, ez lenne a cél: mindig versben beszélni. Vagyis emelkedetten (megemelten), távlatosan (dimenzionáltan). Úgy beszélni, olyan mondatokat szülni, hogy a szánkból kiröppenő szavak túlmutassanak önmagukon, kiemeljenek a megszokottból, átszínezzék a valóságot, felcsillantsák a reményt. Oláh András versbeszéde ilyen. Sorai látszólag egyszerűen születnek, a hétköznapiság magzatburkától iszamosan, ott lebegnek bennük a túlságosan jól ismert érzések: az i